ClickCease

Quartararo hosszú idő után értékelt pozitívan, de tudja, hogy a körülmények kedveztek nekik

Fabio Quartararo hangsúlyozta, ki kell használniuk az olyan körülményeket, mint amilyenek a Brazil Nagydíj pénteki napján adódtak. A gyári Yamaha pilótája a pályáról is megosztotta véleményét.

Azok után, hogy a Yamaha mind a teszteken, mind a burirami idénynyitón borzalmasan szerepelt, aligha számított bárki is számottevő előrelépésre a hangvillásoktól, hiszen ők maguk mondták el, hogy a komolyabb fejlesztések csak később jönnek. A Brazil Nagydíj pénteki napján azonban az időjárás kedvezett nekik, amit többek között Fabio Quartararo is ki tudott használni.

Az esélyt a csepegő eső teremtette meg az edzésen a francia motorosnak, aki nem sokkal azelőtt került be a legjobb tízbe, hogy a csapadék jobban rákezdett, aminek következtében a tréning utolsó részében már nem lehetett javítani. A 26 esztendős versenyző végül hetedikként zárt, miután 568 ezredmásodperccel bizonyult lassabbnak az élen végző honfitársnál, Johann Zarcónál.

„Tudjuk, mi áll a rendelkezésünkre, éppen ezért ki kell használnunk az előttünk adódó lehetőségeket kényes körülmények között, illetve új pályán – hangzott a tőle mostanában szokatlan pozitív nyilatkozat. – Napos, száraz körülmények között szerintem szórakoztató pályának kell lennie. Nagyon rövid ideig volt meg a lehetőség, ráadásul használt gumikon voltam. Először azt hittem, nem változik az eső [intenzitása], de aztán erősödött. Jó volt, főleg azért, mert már tizenhat kört megtettem azzal az abronccsal. Pozitív volt.”

Zarco-elsőség, Razgatlıoğlu-csoda, Bezzecchi-betli: váratlan eredmények az esős edzésen

A goiâniai aszfaltcsík nemcsak az újdonsága, hanem a hossza miatt is különleges, ám ez utóbbit másképpen élte meg belülről. „Tetszik a pálya, nem tűnik annyira kicsinek – fogalmazott. – Persze a kör rövid, de sokkal nagyobbnak érződik, mint például a Sachsenring. Úgy vélem, teljesen száraz körülmények között nagyon szórakoztató lesz a pálya.”

2021 királykategóriás világbajnokától azt is megkérdezték, hogy szerinte nehéz lesz-e előzni. „Igen – felelte. – Azonban jelenleg nem az előzés a legnagyobb gondunk, hiszen sok más területen vannak problémáink. Mivel ez egy »folyatós« pálya, általánosságban nehezebb az előzés. Ugyanakkor pozitív jel, hogy bejutottunk a Q2-be.”

A Yamaha szempontjából szintén jó jel, hogy nemcsak Quartararo, hanem az újonc Toprak Razgatlıoğlu is bekerült a legjobb tízbe, ráadásul ő még jobb pozícióban, egészen pontosan a harmadik helyen. Kettőjük esetében ráadásul az a tény is bizakodásra adhat okot, hogy az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap is hasonló körülmények várhatóak.

Hivatalos: eldőlt, hogy Aldeguer részt vehet-e a Brazil Nagydíjon