Marc Márquez szerint öccsének, Álexnek hátrányt jelent a vezetékneve, és kijelentette, testvére idén világbajnoki szintű teljesítményt nyújt. A 32 éves motoros azt is hozzátette, hogy a Gresini versenyzője kemény munkával kompenzálja, hogy ezen a szinten nem kiemelkedően tehetséges.
Véget ért Marc Márquez nagy sorozata, és zsinórban hét, vagy a sprinteket is beleszámítva tizenöt futamgyőzelem után megverték őt, ráadásul ehhez az sem kellett, hogy elessen. Ezt a bravúrt pedig nem más, mint saját öccse, Álex Márquez hajtotta végre, aki így pályafutása második királykategóriás sikerét aratta, már ami a vasárnapokat illeti.
Álex Márquez győzelemmel javította ki szombati hibáját, bátyja két rekorddöntésről is lecsúszott
Ezzel először arattak kettős győzelmet úgy, hogy az ifjabbik Márquez szelte át elsőként a célvonalat. Ugyanakkor a Gresini pilótája általában nem kap akkora reflektorfényt bátyjához képest, hiszen a MotoGP-ben messze nem ért el akkora sikereket, és idén is általában ő van hátrébb. A nyolcszoros világbajnok ugyanakkor méltatta fivére 2025-ös teljesítményét.
„Meggyőződésem, hogy ha Álex Márqueznek más lenne a családneve, akkor sokkal többre értékelnék a szezonját – nyilatkozta. – Mindig is megvolt ez a hátránya. Ezt sokan előnynek tartják, de én mindig azt mondom, hogy extra terhet jelent, hogy az embernek van egy bátyja, aki… Igen, ebben az idényben még a saját várakozásaimat is felülmúltam, de neki is kifogástalan éve van.”
Az év első részében a jelenleg 29 éves pilóta lényegében csak Katarban és Le Mans-ban hibázott, ezt leszámítva rendkívül kiegyensúlyozottan szerepelt. Aztán jött az asseni sérülése, majd utána többször is bukott, illetve szankcionálták, de ezzel a győzelemmel talán visszatért a megfelelő útra. „Igen, a kézsérülése után kicsit bonyolódott a helyzete a büntetések és egyebek miatt, de azon a három-négy futamon kívül olyan szezonja van, amellyel megnyerhetné a világbajnokságot” – fogalmazott az idősebbik testvér.
Így áll a MotoGP-tabella a Katalán Nagydíj után
Bár ez első látásra talán a valóságtól elrugaszkodottnak tűnhet, hiszen a két Márquez között jelenleg 182 pont a különbség, de valójában nem akkora túlzás. A kétszeres világbajnok jelenleg 305 egységgel rendelkezik, ami nem nagyságrendekkel kevesebb Francesco Bagnaia 2023-as (346) vagy Jorge Martín tavalyi (366) pontszámánál tizenöt forduló után. Sőt, az első tizennégy főversenyen (tehát a montmelói győzelme nélkül) elért pontszáma (174) több, mint amennyit az az évi vb-címet megnyerő Joan Mir gyűjtött (171) az ugyanennyi futamból álló 2020-as esztendőben. Marc Márquez pedig kiemelte, hogy öccse elsősorban a szorgalmával jutott el idáig.
„Álex mindenre képes, ezt korábban már bizonyította – hangsúlyozta. – Bizonyára nincs meg benne az az extra tehetség, amely más pilótákban megvan, de sokkal keményebben dolgozik náluk, és nem említek neveket, rendben? Ez ugyanakkor olyan, mint minden más. A tehetség munka nélkül… és fordítva, ha az ember kicsit kevésbé tehetséges, és nem dolgozik, akkor nem jár sikerrel. Ő bármire képes, Moto3-as és Moto2-es bajnok volt, most pedig második egy bajnokságban, ahol csak egy gyári csapat motorja előzi meg, amely ráadásul szinte verhetetlen a szezonban.”
Álex Márquez úgy volt vele, hogy „ezt haza kell hoznia”, majd győzelme után bátyja lelátója előtt ünnepelt