Miguel Oliveira, Somkiat Chantra és Hervé Poncharal utolsó munkanapját kezdi meg a MotoGP-ben. A portugál versenyző hét, a thai pilóta egy, míg a francia csapattulajdonos huszonöt év után fordít hátat a paddocknak. A következőkben a három távozó karrierjét idézzük fel.
Néhány óra múlva hivatalosan is leintik a Valenciai Nagydíjat, és lezárul a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2025-ös szezonja. Persze, a paddock zöme 2026-ban is folytatja a munkát, azonban három fontosabb személy búcsút int a sorozatnak, és más vizekre eveznek a jövőben. Miguel Oliveiráról, Somkiat Chantráról és Hervé Poncharalról van szó.
Álex Márquez könnyedén húzta be a sprintet, Bezzecchi a pocsék rajtja ellenére is megszerezte a bajnoki bronzot
Hazájának és csapatának is történelmet írt
Oliveira 2011-ben debütált a 125 köbcentiméteres kategóriában. Ugyan az első idényében mindössze 44 pontot szerzett, de azon versenyeket, amelyeket befejezett, egy kivétellel az első tízben zárta. A szezont azonban nem tudta abszolválni, mivel az Andalucia Banca Civica istálló pénzügyi problémákkal küzdött. Ezt követően további négy idényt teljesített a Moto3-ban, ahol hat győzelmet és további hét dobogót jegyzett. 2015-ben ráadásul mindössze 6 ponttal kapott ki Danny Kenttől. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az utolsó hat futamból négyet meg tudott nyerni.
2016-ban felkerült a Moto2-be. A Leopard színeiben kezdett, majd visszatért az Ajo KTM-hez, ahol korábbi, Moto3-as sikereit is ünnepelhette. Ez pedig remekül sült el, ugyanis a házasság hat diadalt és további tizenöt pódiumot hozott. 2017-ben a világbajnoki harmadik, míg egy évvel később a második helyet zsebelte be, mindössze 9 ponttal lemaradva Francesco Bagnaiától.
Miguel Oliveira egy világbajnoki második hellyel léphetett fel a MotoGP-be. – Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Oliveira 2019-ben történelmet írt azzal, hogy első portugál versenyzőként került fel a MotoGP-be. Az első szezont tanulóévként is fel lehetett fogni, az igazi áttörést a 2020-as idény hozta. A Stájer Nagydíjon drámai módon szerezte meg első győzelmét, amellyel a Tech3 is először ünnepelhetett a királykategória pódiumának legfelső fokán. Néhány hónappal később Portimãóban repetázni tudott. A világbajnoki tabellát figyelembe véve ez az idény sikerült a legjobban, ugyanis a kilencedik helyen zárt.
How to keep your cool in a manic last lap and claim a sensational maiden #MotoGP win 🤯
A guide by @_moliveira88 from the 2020 #StyrianGP 📝🏆 pic.twitter.com/RYbzf6brt1
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) August 12, 2024
2021-ben és 2022-ben a gyári KTM-nél versenyzett. Ez a házasság három győzelmet és két további dobogót eredményezett. Ezek közül a 2022-es Indonéz Nagydíjat érdemes kiemelni, amely egy ízig-vérig esőtáncot hozott. Ebben az évben megdöntötte korábbi pontrekordját, azonban a helyezésétől elmaradt.
2023-ban átigazolt az RNF istállóhoz, innentől kezdve pedig lejtmenetnek indult a karrierje. Sem győzelem, sem dobogó nem jött már össze, ráadásul több ízben is sérülés sújtotta. 2024-ben a Maláj alakulat helyére érkező Trackhouse-nál, míg 2025-ben a Pramacnál versenyzett, szintén átütő sikerek nélkül. Idén mindössze két főfutamon, Barcelonában és Misanóban végzett az első tízben. 38 pontot gyűjtött, és már biztosan a legrosszabb Yamaha-versenyzőként zár, persze, azt is hozzá kell tenni, hogy az Argentin és a Spanyol Nagydíj között sérüléssel bajlódott. A vasárnapi versennyel együtt Oliveira 117 alkalommal állhatott fel a MotoGP rajtrácsára főfutamon, amelyeken öt győzelmet és további két dobogót szerzett.
Oliveira visszatekintett MotoGP-pályafutására: Ötszázaléknyi szerencsém volt
Ennek ellenére Oliveirának vitathatatlan érdemei vannak a tekintetben, hogy a portugál motorsportot felhelyezte a térképre. Ezt honfitársai is tudják, és elképesztő szeretet övezi az országon belül. Hálájuk jeléül pedig a múlt vasárnapi nagydíj előtt egy látványos show-val tisztelegtek karrierje előtt, a 30 éves pilóta pedig nem is bírt a könnyeivel. A portugál szurkolóknak azonban nem kell nélkülözniük, hiszen a Superbike-vb-n folytathatja, méghozzá a BMW-vel. Ráadásul a sorozat kétszer is ellátogat a mediterrán országba. A helyére Toprak Razgatlıoğlu érkezik.
A DREAM farewell in front of his home crowd ❤️ @_moliveira88 #PortugueseGP 🇵🇹 pic.twitter.com/lEJB48UY5Y
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 9, 2025
Végigjárta a ranglétrát, de az utolsó falat túl nagynak bizonyult
Chantra 2018-ban versenyezhetett először a gyorsaságimotoros-világbajnokság berkein belül. Ekkor még a Moto3-ban indult, méghozzá a AP Honda Racing Thailand színeiben kapott egy szabadkártyát, természetesen a hazai nagydíján. Akkor a kilencedik helyen futott be, egy évvel később pedig már a középkategóriában mehetett.
2019 és 2024 között az Idemitsu Honda Team Asia színeiben indulhatott. Érdekesség, hogy mind az aranyszárnyasok, mind a japán kőolajipari cég szinte végigkísérte a thai versenyző karrierjét, hiszen korábbi évei alatt is meghatározó szerepet játszottak. A Moto2-ben összesen 105 futamon vett részt, amelyeken két győzelem és további négy dobogó jött össze. Legjobb szezonját 2023-ban jegyezhette, amikor egy motegi pole pozíció és egy győzelem, valamint egy thaiföldi harmadik hely jött össze. Ekkor a táblázat hatodik helyén zárt.
Somkiat Chantra a 2023-as Japán Nagydíjon az időmérőt és a versenyt is behúzta. – Fotó: Lukasz Swiderek / PSP / FIM Pictures
2025-ben pedig felkerült a MotoGP-be. Érdekesség, hogy Ai Ogurával együtt ő volt az első olyan versenyző, aki az Asia Talent Cupból indulva jutott el a királykategóriáig. Ez a kaland azonban nem a legfényesebbre sikerült. Chantra rendre az utolsó helyekért vívott, és a Portugál Nagydíjig bezárólag mindössze 7 pontot szerzett. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy több ízben is sérüléssel bajlódott. A Francia Nagydíjat a kompartment szindróma miatt kellett kiülnie, a nyáron pedig egy edzésbaleset következtében szenvedett térdszalagszakadást, ami miatt több hétvégét is kihagyott. Ezen okok miatt végül 17 versenyhétvége jutott neki. Ugyan az LCR-től távozik, de marad a Honda kötelékében, ugyanis a Superbike-vb-n folytathatja. Ülését Diogo Moreira örökli meg.
Az LCR csapatfőnöke megvédte Chantrát, szerinte a visszatérését sem lehet kizárni
Három franciától az egykori Forma–1-es csapatfőnökig
Poncharal korábban profi motorversenyző volt, aki 1983 és 1988 között a Honda France-nál pallérozódott. Ezt követően pedig úgy döntött, hogy saját projektbe vág, majd Guy Coulon és Bernard Martignac közreműködésével megalapította a Tech3-at. Először 1995-ben tűntek fel a paddockban, akkor még a Honda oldalán, a 250 köbcentis kategóriában. Érdekesség, hogy az első években Poncharal amolyan „mindenes” volt. Irányította a csapatot, vezette a kamiont, sőt, még főzött is.
Permanens helyet végül 1998-ban kaptak, a csapat pedig az évek során egyre inkább gyarapodott. Az első sikerig sem kellett sokat várni, ugyanis Olivier Jacque 2000-ben megszerezte a 250 köbcentis világbajnoki címet, immáron egy Yamaha nyergében.
A királykategóriás periódus 2001-ben kezdődött meg. A pilótáikon és a koncepción sem változtattak, hiszen Jacque és Shinya Nakano is egy Yamahát terelhetett. Az azt követő években többek között Alex Barros, Marco Melandri, Toni Elías, Carlos Checa, Sylvain Guintoli, James Toseland. Colin Edwards és Ben Spies is megfordult az istállónál. A győzelmek azonban nem jöttek, dobogóból viszont kilenc is lett.
Olivier Jacque és Shinya Nakano a királykategóriába is elkísérte a Tech3-at. – Fotó: YVES JAMOTTE / SPORTS PHOTOGRAPHY JAMOTTE / DPPI
A 2010-es évek nagy változást hoztak. Egyrészt a középső géposztályban is indultak, másrészt újabb nagy nevek erősítették az istállót. A teljesség igénye nélkül Andrea Dovizioso, Cal Crutchlow, Pol Espargaró, Bradley Smith és Johann Zarco is versenyzett náluk legalább egy szezont, azonban a királykategóriás áttörés továbbra sem jött el. Ugyan a MotoGP-ben újabb huszonegy dobogó született, ezek között még mindig nem szerepelt győzelem. A 2018-as szezon végeztével pedig szakítottak is a Yamahával, és átpártoltak a KTM-hez.
Eközben a MotoE-be is belefogtak, majd 2020-ban a középső géposztályról átnyergeltek a Moto3-ra. A koronavírus-járvány szorításában lefutott szezon pedig meghozta a végleges áttörést, ugyanis a már korábban említett Oliveirának köszönhetően Ausztriában és Portugáliában is nyerni tudtak. Erre pedig azóta sem volt példa. A KTM vagy GasGas oldalán további hat főfutamos dobogót szereztek, ebből ötöt Pedro Acosta, míg egyet Enea Bastianini jegyezhetett. Ami az idei szezont illeti, az olasz Katalóniában állhatott fel a pódiumra. Maverick Viñales pedig Katarban villantott, örömüket azonban egy utólagos büntetés árnyékolta be.
Home-turf delight! 🤩
Throwing it back to Miguel Oliveira's fairy-tale ending to the 2020 season 🏆#PortugueseGP 🇵🇹 pic.twitter.com/v1JjPiWJsN
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 18, 2024
Poncharal Barcelonában jelentette be, hogy átadja a stafétabotot a Günther Steiner vezette konzorciumnak. A francia szakember nem hagyja magára az alakulatot, hiszen 2026. január 1-jétől tanácsadói feladatokat fog ellátni. Emellett 2005 és 2025 között ő volt a csapatok szakszervezetének (IRTA) elnöke. Ezen posztjáról már a tavasz folyamán lemondott, helyére Lucio Cecchinello, az LCR tulajdonosa és csapatfőnöke érkezett.
A Tech3 mostani vezére eleinte félt Steinertől, aki három percet sem bírt ki káromkodás nélkül