Francesco Bagnaia nem tudja, mit mondjon az újabb borzalmas sprintje után. Úgy véli, rémálomban él. Elsősorban a fékezéssel és a kanyarbejáratokkal adódtak gondok, de nem tervez módosítani a motoron a vasárnapi nagydíjra. Elárulta, megfogadta Casey Stoner tanácsát, ami most működött, viszont a főfutamra már nem fogja tudni átültetni.
Francesco Bagnaia egy újabb felejthető sprinten van túl. Az olasz versenyző a nyolcadik helyről várhatta a piros lámpák kialvását, azonban a viadalon folyamatosan esett vissza. Végül a tizenharmadik helyen ért célba, mindezt úgy, hogy a futam egy pontján Marc Márquez és Fabio Quartararo is kiszállt előle.
Marc Márquez az élről bukott, Bezzecchi első sprintgyőzelmét aratta az Apriliával
„Nem tudok mit mondani azonkívül, hogy vissza szeretnék menni a bokszba, és mindent kielemezni, mert nem értem, hogy mi történt – jelentette ki Bagnaia a sprintet követően. – Szeretnék válaszolni erre, de higgyétek el nekem, hogy nem tudok. Rémálomban élek. Csak annyit szeretnék, hogy felemeljem a fejemet, és lássak némi fényt. Ez nagyon furcsa, ez egy káosz.”
„A fékezés, a kanyarbejárat – semmi sem működött – mondta. – Valami nagy történt szombaton. Nem lehet egy vagy másfél másodperccel lassabb köröket futni, mint a hétvége többi programján. Délelőttig megvolt ahhoz a tempóm, hogy se több, se kevesebb, elcsípjem a dobogót, de a sprintfutam első fékezésétől kezdve szenvedtem. Az eleje nagyon instabil volt.”
Bagnaia az elmúlt hetekben több alkalommal is lesújtóan nyilatkozott az egyes viadalok után. Külön ki kell emelni az ausztriai főfutamot követő beszélgetést, ahol egyenesen a Ducatinak üzent, hogy már fogytán van a türelme. A barcelonai sprintet követően pedig úgy érezte magát, mint egy beakadt lemez. Adódik a kérdés, hogy hogyan tud szembenézni ezekkel a hullámvölgyekkel.
Bagnaia: Belefáradtam abba, hogy mindig ide kell jönnöm, mert olyan vagyok, mint egy beakadt lemez
„Le tudom szegni a fejemet, kihajtok a pályára és nyomom neki – nyilatkozta. – Ez mindig is így volt. Nagy erőfeszítéseket teszek bele, de a fejem erős, úgyhogy nem fogok összeomlani. Nem fogom elveszteni a hitet magammal szemben, mint ahogyan a bizalmat sem a csapat felé. Folytatjuk a munkát, egy nap vissza fogunk térni, és ez remélem, minél hamarabb el fog jönni. Sajnos tudjuk, hogy ebben a szezonban már nem sokat tehetünk, csak össze kell szorítanunk a fogunkat. Remélem, vasárnap normális futamunk lesz, csak jól akarom érezni magam.”
Bagnaia szempontjából az is hivatalossá vált, hogy 2025-ben biztosan nem lesz bajnok, ugyanis minden matematikai esélye elszállt. Viszont a csapnivaló sprint ellenére sem tervez belenyúlni a beállításokba. „Szombatra sem változtattam, és vasárnapra sem fogok, mert önmagában jól működik a motor”. Az olasz azt is elárulta, megpróbálta azt megfogadni, amit Casey Stoner mondott neki, és működött. Viszont ezt a főfutamon már nem tudja megtenni…
Marc Márquez: Ezekkel a tettekkel saját magukat minősítik