Pedro Acosta elárulta, miért tért el a többiektől a gumiválasztás tekintetében, amely ugyan nem jött be, de így is elégedett vele. A gyári KTM pilótája optimistán várja a szezon hátralévő részét.
Bár a KTM nem hozott olyan eredményeket a Katalán Nagydíjon, amilyenekre a pénteki nap eredményei alapján adott esetben számítani lehetett, a mattighofeni gyártónál így is elégedettek lehetnek a montmelói fordulóval. Ahogyan Pedro Acosta is, aki két negyedik helyet szerzett, így egyrészt megszilárdította ötödik helyét a tabellán, másrészt megközelítette a nullázó Marco Bezzecchit.
Azok után, hogy szombaton ő került ki győztesen a KTM-ek házi csatájából Enea Bastianinivel és Brad Binderrel szemben, vasárnap az egész mezőnnyel szembement a gumiválasztás terén. Hátra ugyanis közepes helyett ismét lágy keveréket választott, amiben többek között a márkát tesztpilótaként erősítő Dani Pedrosának is volt szerepe. Acosta elárulta, miért döntött így.
„Őszintén szólva, már péntek óta nem éreztem jól magam a közepes [hátsó] gumin – nyilatkozta. – Sokan kipróbálták a második szabadedzésen, én pedig a bemelegítésen. Nem felelt meg az elvárásaimnak. Mindig közösen hozzuk meg a döntéseket. Dani is hozzájárult a tapasztalatával. Elégedett vagyok a döntéssel, ez tapasztalatot ad a jövőre nézve.”
Álex Márquez győzelemmel javította ki szombati hibáját, bátyja két rekorddöntésről is lecsúszott
Persze ő is tudja, hogy az abroncs nem működött jól, hiszen hiába haladt a Márquez testvérek mögött a harmadik helyen, féltávhoz közeledve Bastianini elment mellette, majd le is szakadt az első trióról. „Nem hiszem, hogy olyan jók voltak a gumik – fogalmazott. – A tizedik körben már lemaradtam a többiektől. Nem volt jó döntés, örülnünk kell a negyedik helynek. Jó munkát végzünk, a KTM zsinórban a negyedik hétvégén ért el dobogós helyezést.”
Hozzá kell tenni, hogy ez a kijelentés csak úgy igaz, hogy minden alkalommal a sprintnek és a főfutamnak legalább az egyikén az első háromban végeztek. Ezt most Bastianini tette meg, akiről Acosta úgy véli, csak idő kérdése volt, hogy igazán megérkezzen, hiszen anno a Gresini színeiben harcolt a bajnoki címért. A spanyol pilóta azt is kiemelte, hogy Binderrel kiegészülve három különböző stílusú versenyző egyaránt képes gyorsan menni a KTM-mel.
Ami a jelenlegi erősorrendet illeti, szerinte Marc és Álex Márquez „megállíthatatlanok, majd Bezzecchi jön az Apriliával, és utánuk következik a három KTM – persze Maverick Viñalesről sem feledkezett meg, csak szerinte honfitársának teljesen fel kell épülnie sérüléséből. Neki pedig megvan az a kiegyensúlyozottság, amely tavaly és az idei év elején hiányzott.
„Először rakunk le egy nagyon szilárd alapot – magyarázta, majd felidézte korábbi önmagát. – A három hónappal ezelőtti Pedro a kavicságyba tette volna a motort. Nem követek el sok hibát a futamon. A montmelói az egyik legnehezebb pályának ígérkezett számomra. Most egy nekünk kedvező időszakba lépünk a szezonban.”